Prológus

Unottan fürkésztem a bakancsom orrát. A hideg időben szinte alig lehetett észrevenni a hűvös fuvallatokat, melyek ravaszul táncoltak a járókelők közt, miközben a hó egyre nagyobb pelyhekben kezdett esni. A város csendjét néhány csinos magassarkú koppanása, vagy egy-egy autó elsuhanása törte meg, vörös tincseim pedig vadul balettoztak a kabátomon, és minden egyes nagyobb léptemnél ugrottak egyet. Fura, hogy novemberben is hó esik, bár amikor megérkezik a földre, azonnal elolvad a kis pehely, s akár egy csendélet elől menekülő iskolai diák rajzóra előtt, úgy tűnik el a fagyos úton. Na jó, az a rajzórai menekülő talán én lennék. Komolyan, egy darab bot lerajzolása is óriási gondot jelent számomra.
Ahogy eljött az őszi szünet, egyébként kezdett kicsit lecsillapodni a suliban égő láz, aminek én voltam a témája. Na meg persze Ricsi. Oké, ezen nem csodálkozom, mert tény, kicsit fura, hogy akit eddig az öcsémnek tituláltam most csak úgy lesmárolom a folyosón. Míg én nagyban élem a szerelmi életemet,  Petra, a barátnőm egyébként totál össze van törve, Terehi Gábor elfelejtette őt, és megcsalta... vagy valami ilyesmi, és mit számít, hogy nem is jártak, nekem támogatnom kell őt és a pszichopata elveit, miszerint a fiú egy gyökér, féreg, és bizonyosan az ördög megtestesítője.
Jól indult a végzős évem. No comment.
Épp a kedvenc cukrászdám előtt sétáltam, és elmerengtem a gondolataimban, amikor megcsörrent a telefonom.
- Kriszti, könyörgöm siess haza, anyu egy "boldog szülinapot" feliratú pólóval üldöz! - hadarta Ricsi.
Hát igen, anyu és az elmebeteg gondolatai. Komolyan, egy pöttyös labda is jobb ajándék lenne... Pech, közös anya, közös ház, közös problémák. Ez van.
- Sietek, már a cukrászdánál vagyok.
- Rendben, le kell tennem, itt üldöz... - motyogta.
És akkor történt meg velem az,  ami a rémálmaiban sem szerepelt még... Egy kék színű autó hajtott felém iszonyat gyorsan. A kezemből elejtettem a telefonom, mely egy ideig csúszott a zebrán, majd egy csattanással széttört ahogy egy nagy kőnek ütközött. A kocsi száguldott felém, a lábaim viszont a földbe gyökereztek... majd az arcom a fagyos úttestre zuhant...
Egyre szaporábban vettem a levegőt, a fülemből folyt a vér, szemeimből pedig sós könnycseppek szaladtak lefele. Olyan volt mint amikor elalszol. Én is elaludtam.
Örökre.